Karácsonyi ajándékok

Ebben a bejegyzésben elmesélem és megmutatom, milyen ajándékokat kaptam karácsonyra.

Mucikától:

- A gobelint fonalakkal együtt, ami az egyik képen látszik is a fa alatt. 45×60 cm-es normál gobi, téli tájkép cinegékkel. A két cinege egy fenyő ágain ül a kép előterében, a háttérben egy téli táj van, távolabb egy faluval, templommal, házakkal - de fotón is mutatom persze. A MOLA gobelin webshopból rendeltem magamnak, Mucika nevében. :)

- Egy szerencsebambuszt (ami igazából dracéna, csak "így hülyítik a népet"), amit együtt néztünk ki a SPAR-ban, és ezt kértem karácsonyra meglepetésnek. Meglepődök, ha megveszi nekem. :) Képes volt belém beszélni, hogy tényleg nem vett nekem semmi meglepetést karácsonyra, és annyira meggyőzően adta elő, hogy el is hittem. Teljesen magam alatt voltam egész nap 24-én, hogy Mucika nem gondolt rám "ajándékilag". Aztán a szerencsebambusz mellett ott várt rám egy aloe vera is (mármint maga a cserepes növény), amit szintén régóta nézegettem már a SPAR-ban, de nem vettük meg, és egy darabig nem is lehetett kapni. A meglepetés tehát megvolt, csak az előzetes rossz élmények miatt az örömöm nem volt felhőtlen...

Szüleimtől:

- Két könyvet, amiket szintén én rendeltem a Bookline-tól. Az egyik Tracy Chevalier-től a Hulló angyalok (az írónőtől olvastam már korábban a Leány gyöngy fülbevalóval című könyvet, ami tetszett), a másik George Sandtól a Mauprat.

- Két memóriajátékot, amit a változatosság kedvéért szintén én rendeltem a Bookline-on. :) Az egyiken magyarországi, a másikon európai városok képei vannak. A magyarországossal már játszottunk is, én nyertem, pedig sokáig Muci vezetett. :)

- Egy falra tehető kulcs- és ruhakefetartót. Ez meglepetés volt, erről nem tudtam. Fali kulcstartót már nagyon régóta akartunk, de ruhakefénk sem volt, így ez az ajándék igen jól jött. Csak éppen egyikünknek sem tetszett, mert olyan ódivatú, és nem illik a lakásba. Ilyen barna műbőrnek látszó borítása van, a kefe az ebből az anyagból készült kis tartóban "csücsült". Egy véletlennek köszönhetően végül egész jó kis darab lett belőle. Véletlenül ráültem. :) De tényleg véletlen volt, nem vettem észre, nem emlékszem, hogyan történt, így csak valószínűsíthetem, hogy így volt. Mert csak annyit láttunk, hogy a kefetartó rész anyaga betört, vagy inkább elszakadt, mert a belseje szerintem papír vagy ilyesmi. Így különösen ronda lett szegény, ezért Mucikának eszébe jutott, hogy vegyük le róla a kefetartót, és szereljük rá a pici téli tájas gobelint, aminek még úgysem találtunk helyet. Méretre tökéletes, és a szép gobival fel is tudjuk dobni a béna - most már csak - kulcstartót, és a gobinak is lesz egy jó helye. Így hát Mucika keretestől-mindenestől rácsavarozta a gobimat a kefetartó helyére. Szerintem jó lett.

Húgomtól:

- Moschino I Love Love parfümöt (ami valójában EDT, csak összefoglaló néven így hívok minden illatot), amit eredetileg én rendeltem magamnak a TeszVeszen, de a húgom vette át személyesen Budapesten, így végül praktikus okokból ez lett az ő ajándéka nekem. Volt kolléganőm, B. hozott egy ilyen illatmintát magának az olaszországi nyaralásáról, és akkor beleszerelmesedtem ebbe az illatba, azóta vágyom rá. Nem pontosan ilyenre emlékeztem, de így is nagyon tetszik. Azért a TeszVeszről rendeltem, mert boltban Salgótarjánban még nem láttam, illetve mert ez teszter, és így olcsóbb. "Csak" 7.400 Ft volt, de 100 ml, és így szerintem ez nagyon jó vétel volt. Legutóbb 8.000 Ft-ért tudtam volna ezt az illatot megszerezni, de akkor nem volt semmi "alkalom" (szülinap, névnap, gyereknap, karácsony), és így sokallottam. Már többször fújtam belőle magamra, nagyon jó, sokáig kitart az illata.

- 3 pár zoknit, ebből kettő térdzokni, és egy "normál", azon cica van. A térdzoknit én kértem tőle. Igaz, vastagabb, téli zoknit szerettem volna, de azt mondta húgom, hogy olyan most nem volt, csak a nagyon vastag sízokniféle (azt nem szeretem). A bal oldali térdzokni már volt rajtam, és szegényke ennyire összement a mosásban (ugyanakkora volt, mint a középső)...

- Mucival közös ajándékként kaptunk húgomtól habfürdőt (Oxana, eukaliptuszos), fürdősót (aloe verás - na persze nem az a "bizonyos", csak ilyen egyszerű, "mezei"), kúp alakú füstölőt (marihuána illattal - elég furcsa, már kipróbáltuk). Ezeket is én kértem.

Anyósoméktól:

- Közösen kaptuk Mucikával azt a kerekeken guruló kis üveg asztalkát, amiről az egyik bejegyzésemben már írtam. [Elnézést a ronda ajtóért a háttérben, de ilyenünk van... :)]

- Virágtartó állványt (a képen a fa alatt az a furcsa alakú csomag volt az) az egyre szaporodó szobanövényeimnek. Először rosszul szereltük össze, elég furcsa volt, ilyen kis törpe lett az egész. :) Aztán jól összerakva már egészen jól néz ki, praktikus, tetszik. A kerekeket Mucika szerelte rá, hogy könnyebb legyen mozgatni. Nem az állványhoz adták, hanem a számítógép-asztalomon voltak a kerekek (az előző lakótól vettük meg költözés előtt, és leszereltük róla a kerekeket, mert nem volt praktikus). Voltak is a virágtartó lábának alján kis furatok, de alapból nem adtak hozzá kereket, érdekes.

- 1000 darabos puzzle-t, egy mókus van rajta. Szerintem sosem fogom tudni kirakni. :) Anyutól is kaptam még jó régen egy 1000 darabos puzzle-t, de még egyszer sem raktam ki... A mókus pedig még annál is sokkal nehezebb, úgyhogy... :)

- Dove kozmetikai csomagot testápolóval és tusfürdővel.

- Egy karácsonyi gyertyatartót is kaptunk Mucival közösen, gyertyákkal együtt (amiket apósom készített), bár az nem került a fa alá, be sem lett csomagolva. [A kép hátteréért elnézést, a szobánkat is megmutattam, de nem sikerült normális fotót csinálnom.]

Muci húgáéktól:

- Nivea kozmetikai csomagot kézkrémmel, testápolóval, Labello ajakápolóval, és egy pár kesztyűvel. A kesztyű sötétkék-világoskék csíkos, nagyon tetszik (szebb a színe a valóságban, mint itt a képen), de egyik kabátomhoz sem illik sajnos. :(

Barátnőmtől, A.-tól:

- Dove kozmetikai csomagot, benne testápolóval, kézkrémmel, illetve egy szép kis smink- és manikűrkészlettel. Szóval három testápolót is kaptam karácsonyra, mikor szinte sosem használok testápolót. :) Pedig kellene, mert nagyon száraz a bőröm, főleg télen. Szerencsére mindhárom testápoló másfajta, még a Dove-osak is különbözőek.

- Varródobozt - ez telitalálat, és még tetszik is (hiszen epres a szövet mintája). [A fonalak nem tartoznak az ajándékhoz, azokat már én pakoltam bele.]

NLCafés topiktársamtól, aki ajándékozáskor engem húzott:

- Gobelint, ami egy nagyon édes kis angyalkát ábrázol, normál gobi.

- Két szép karácsonyfadíszt.

- Négy filter teát a kedvenc fehér teámból (pedig nem is tudhatta, hogy az a kedvencem).

- Képeslapot.

Nagymamámtól pénzt kaptam; Gábor nagymamájától közösen kaptunk egy üveg pezsgőt (nem szeretjük, ezért odaajándékoztuk a szüleimnek, bár apu sem szereti az édes pezsgőt, ez meg olyan - így nem tudom, végül mi lesz a sorsa), egy tejcsokis Merci bonbont, egy képeslapot.

Volt kolléganőimtől:

- B.-től egy karácsonyi kisfiú figurát [bizonyos okokból ezt nem tudom megmutatni :)], nem porcelánból van de hasonló; és két kicsi illatos gyertyát.

- I.-től egy kicsi gyertyatartót gyertyával; és egy kis csomagos Raffaellót.

- Zs.-től egy hóember figurát, ez puha anyagból van.

Képes karácsonyi beszámoló :)

(A képekre kattintva nagyobb méretben is láthatóak.)

Gábor és én munka közben :)


Én karácsonyfa-díszítés közben


Gábor a félig kész fa mellett


A feldíszített fa


Ajándékok a karácsonyfánk alatt


Együtt a család - Gábor szüleinél
(Gábor és az apukája nincs a képen)


Ajándékok a szüleim karácsonyfája alatt

Bejelentkezés

Ezer éve nem írtam a blogomba, de ugye a karácsony előtti készülődés (leginkább vásárlás, mert sütni-főzni én nem szoktam), meg a rengeteg ügyintézés nekem is sok időmet elvette. Így előzetesen, csak hogy mutassam, élek még, küldök minden esetleg idetévedő látogatómnak egy kis karácsonyi kedvességet. Boldog karácsonyt!

Munkaügyi központban

A szécsényi melóval kapcsolatban máig sincs semmi előrelépés. Reggel a volt kolléganőm, B. hívott fél nyolc előtt (még javában aludtam, álmodtam is éppen - igaz, hogy rosszat, úgyhogy talán nem is baj, hogy felébredtem, de akkor is rossz volt hirtelen telefoncsörgésre ébredni), nem ebben az ügyben, de ez is szóba került. Kérdezte, mi újság, mondtam, hogy még semmi előrelépés Szécsényt illetően, és mondta, hogy még ő sem tud semmit. Pedig elvileg ő is ott fog dolgozni, azon a helyen, ahol én, csak egy másik programban. Aztán beszélgetésünk után B. felhívta őket, mert őt nem hagyta nyugodni a dolog, hogy mi lesz velünk. Ja, egyébként B. engem először a vezetékes telefonunkon hívott, de az pont lemerült, mert ez ilyen drótnélküli, úgyhogy végül is én hívtam fel őt mobilon. A vezetékest meg feltettem a töltőre, vagyis az állványára, ami töltő is egyben. A szécsényi beszélgetés után B. megint a vezetékesen hívott, ami persze nem töltődött fel addigra rendesen, így a beszélgetést még nem fejeztük be teljesen, mikor megint lemerült. B. már nem hívott vissza, és én sem akartam már hívni őt a mobilomról, mert mindig olyan sokat beszélünk.

Mindenesetre amíg le nem merült a telefon, B.-től megtudtam, hogy egyelőre Szécsényben semmi újság, nem tudják, hogy mi lesz és mikor. Szükség van a munkánkra elvileg, csak még nem tudják, hogy mikor valósulnak meg a dolgok. Úgyhogy nyugodtan jelentkezzek be a munkaügyi központba, a vezető szerint úgysem lehet visszadátumozni a szerződést. Ezért hát bosszús is lettem, mert akkor már november 15-én is bejelentkezhettem volna a munkaügyi központba, hiszen előtte való nap járt le a táppénzem. Így majdnem két hétre kiestem az ellátásból, pedig arra az időre is kaphattam volna a munkanélküli segélyt (most álláskeresési járadéknak hívják talán). Jól jött volna az a pénz nekem is! Nem vagyok olyan gazdag, hogy figyelmen kívül hagyhatnám az erre az időre járó pénzt. Elég jól kerestem, a segélyem sem lehet olyan rossz. És így a biztosítási jogviszonyom meg a szolgálati idő is megszakadt - nem tudom, pontosan hogy mondják ezt szaknyelven, de lényeg, hogy minden szempontból teljesen ellátatlan maradtam arra az időre. Csak azért, mert a minisztérium nem tudja aláírni a szerződést vagy mit. És mert nem mondták meg a szécsényiek, hogy jelentkezzek be nyugodtan, mert egyelőre nem lesz a melóból semmi. Remélem, tényleg összejön azért előbb-utóbb ez a munka, de jobb lenne, ha inkább csak januárban kellene kezdeni, mert a december már úgyis a karácsonyról szól.

Szóval bejelentkeztem a munkaügyi központba. Először telefonon hívtam fel az információt, merthogy az elszámolásos papírjaimat még nem kaptam meg a volt munkahelyemtől. De azt mondták, hogy az nem is feltétlenül kell, a táppénzről vigyek csak papírt. Mondjuk arról pont nincs, mert amit az orvosnál adtak, azt el kellett küldenem, így csak az van, amit az Államkincstár küldött, hogy mikor jár le a táppénzigényem. 11 óra felé értem oda, gyakorlatilag rögtön én következtem, szinte nem is kellett várakoznom (pedig azt hittem, sokat kell majd várni).

Az ügyintéző persze nagyon lenéző és pofátlan volt, mintha valami 4 osztályt végzett cigány emberrel beszélt volna. Miért kell ilyennek lenni, mikor lehet, hogy magasabb a végzettségem, mint neki? Meg egyébként is, bárki fordul hozzájuk, bármilyen végzettséggel és társadalmi háttérrel, kutya kötelességük lenne emberségesen bánni az ügyféllel! Aki emberekkel foglalkozik, az hogy lehet ennyire lekezelő? Persze nem is vártam mást, mert máskor sem nagyon tapasztaltam különb bánásmódot. De akkor hirtelen azt gondoltam, hogy kár volt ide jönni, ha csak ezt kapja az ember. Kívánom, hogy az ilyen ügyintézők is legyenek egyszer munkanélküliek, és kapják vissza azt, amit ők adtak! Ezért kár, hogy nem szociális munkások ügyfeleznek. Persze azok között is van mindenféle, de feltételezhető, hogy a főiskolán azért ragadt rájuk valami az emberséges szemléletből, a segítő attitűdből.

Aztán mikor kiderült, hogy én is dolgoztam a munkaügyi központban, csak a megyeiben, és az FSzH-nál (vagyis gyakorlatilag ugyanannál a nagy szervezetnél dolgoztunk), akkor talán kicsit megenyhült, hiszen mégiscsak kollégák voltunk valamikor. Mikor bejött Gy., egy kedves férfi ismerősöm a városi munkaügyi központból, aki egyszer majdnem talált nekem állást, hangosan köszöntem neki, hogy "Szia, Gy.!", és akkor már végre közvetlenebb lett a hangnem. Hivatalos ügyben jött Gy., de személyesebb témákra is sor került, meséltem neki a szécsényi viszontagságokról is. Megkérdezte, hogy vannak az állatkák, úgyhogy a végén, miután Gy. már elment, még akkor is a görényekről beszélgettünk a két ügyintézővel. :) És közben persze átváltott tegezésre, és nagyon kedves volt... Remélem, elszégyellte magát. A végén megkérdeztem, mielőtt elmentem, hogy akkor tegeződhetünk, ugye? Hát persze, ő legalábbis letegezett engem, tegeződjünk. Van-e kérdésem, köszönöm, nincs, sziasztok, szia, további jó munkát - akkor már ment a jópofizás, először meg úgy beszélt velem, mint egy kutyával. Hát, ilyen az élet. :)

Egyébként elég jól elmondott mindent a nő, amit tudnom kell a teendőkkel kapcsolatban. Egy csomó papírt kell még utólag bevinnem, holnap meg csoportos álláskeresési tanácsadásra megyek 10 órára. Buszjegyem meg már csak három van, és négy kellene, mert délután a volt kolléganőimmel lesz randevúm. Egyikük B., akivel remélhetőleg együtt dolgozhatunk majd Szécsényben, a másik pedig I., akinek a helyére B.-t felvették a GyES idejére, 3 évre; és I. egyelőre még jogviszonyban van a volt munkahelyünkkel, az FSzH-val. Igazából B. névnapját fogjuk ünnepelni, de amúgy is jó lesz, hogy a három sortárs együtt beszélgethet, pletyizhet, és nem szakadunk el egymástól.

Díjat kaptam

Jaj, elfelejtettem írni, hogy a minap Borderline Anikó megtisztelt a Kreatív blogger díjjal. Elvileg tovább kellene adni, de alig ismerek valakit a blogolók közül, akit meg mégis, annak már biztosan elküldte valaki más is. Valószínűleg éppen Anikó, azaz taptap. :) Így csak szeretném neki megköszönni a kedvességét, és hogy gondolt rám. Köszönöm!

Egyébként nem vagyok híve ezeknek a blogokon terjedő izéknek, de a jó szándékot természetesen értékelem. Van ez a furcsa kis logó, de ez még semmi ahhoz képest, amilyen a "Childhood memories" nevű játékhoz tartozó kép volt. Olyan eszméletlen rondát ki tudott összehozni? :) Érthetetlen. Ebbe a játékba még beszálltam, de rászántam az időmet, hogy egy másik, hozzám valóban közel álló képet "gyártsak". És persze átneveztem gyermekkori emlékeknek, hiszen magyarok vagyunk, nemde?

Szécsényről, illetve a múlt vasárnapról

Rendes blogbejegyzést már rég nem írtam, most igyekszem pótolni.

Szécsényről szólt megint az elmúlt néhány nap jó része. Ugye múlt hét szerdán voltam ott a második interjún, és M. azt mondta, hogy majd e-mailben küldi a szerződést, amit alá kell írnom, és valószínűleg következő héten szerdán kezdhetek is. Csütörtökön és pénteken hiába vártam a szerződést, de igazából nem is számítottam rá. Nem szoktak ilyen gyorsak lenni. :) Pénteken azért kicsit már nyugtalan voltam, hátha közlik, hogy már hétfőn kezdenem kell. Elmúlt a hétvége, és hétfőn egész nap azon rágódtam, hogy mikor jelentkeznek, mikor kell kezdenem. Folyton csak ez járt az eszemben, nem tudtam másra gondolni, nem tudtam megnyugodni, lazítani, kikapcsolódni. Többször bekapcsoltam a számítógépet csak azért, hogy megnézzem, jött-e Szécsényből e-mailem. Kedden ez persze hatványozottan igaz volt, már-már idegronccsá váltam. :) Hiszen úgy volt, hogy másnap már mennem kell dolgozni...

Fél ötkor nem bírtam tovább, megpróbáltam felhívni M.-et. Kicsöngött, de nem vette fel. Aztán valamivel később ismét megpróbáltam, ismét nem vette fel. De akkor már lelkiismeret-furdalásom is volt, hogy zaklatom őt, mikor elvileg meg kellene várnom, hogy ő keressen. Csak a biztonság kedvéért akartam beszélni vele, hogy biztosan nem kell akkor mennem másnap Szécsénybe. Éppen anyuval beszéltem telefonon, amikor M. visszahívott. Nem tudtam, hogy kell az aktuális beszélgetést félbeszakítva fogadni a másik hívást, így sajna lenyomtam. Aztán visszahívtam én őt, és megtudtam, hogy most is Bp.-en van, és a minisztériumban még nem írták alá a szerződést. Megkérdeztem, lehetséges-e, hogy egyáltalán nem jön létre a szerződés, vagy azért már biztos, hogy előbb-utóbb meglesz? Azt mondta M., hogy 98%, hogy meglesz a szerződés... A 98 az nem 100... Úgyhogy most már emiatt is aggódom. :( Mindenképpen értesít majd, azt mondta. Kénytelen vagyok elhinni, én már többször nem zaklatom őt. :)

Valahogy ezután már megnyugodtam, a tegnapi és mai napom már egészen jól telt, mert nem is számítottam rá, hogy keres. Végre tudtam lazítani, interneteztem, játszottam a számítógépen, varrtam, tévéztem. Mostanában az MGM adót nézem. Nem egy nagy szám filmek vannak rajta, de olyan régen néztem már filmeket, hogy kifejezetten felüdülésnek érzem. Valami más, mint a megszokott, mert a Viasat3-at már kezdtem unni (pedig korábban direkt jó volt - általában varrás vagy délutáni alvás közben - a megszokott műsorokat "nézni"). Azelőtt meg a Zone Clubra voltam így rákattanva, de azt is meguntam, és sok az ismétlés. Még azelőtt sokat néztük Mucikával a Discoveryt, de ott is minden műsort láttunk már korábban. A tv2-t szoktam még nézni, van ott néhány állandó kedvenc műsorom, mint a Dr. House, a Jóban Rosszban, a Született feleségek, vagy a Hal a tortán.

Most kicsit visszamegyek az időben. Múlt vasárnap meglátogattuk Muci húgáékat, Zs.-t és V.-t. Muci húga, Zs. az élettársával, V.-vel lakik együtt, szintén tízemeletesben, mint mi - de V. most nem volt otthon, csak akkor ért haza, mielőtt mi indultunk vissza Salgótarjánba. Apósommal és anyósommal mentünk az ő autójukkal. Van Zs.-éknek egy kis francia buldogjuk, "Vafi" (így ejtik, de nem tudom, hogy írják pontosan); fekete, mert mindkettőjüknek az a kedvenc színe. :) Helyes kutyus, rengeteget lehet vele játszani, mert még kölyöknek számít, még nincs egy éves. Rettenetes, neveletlen, akaratos kutya, de aranyos, és a család kedvence. Ő az egyik "unoka". :) A többi a mi három görényünk. :) Zs. rakott krumplit csinált direkt nekem, kétszer is kértem belőle, fincsi volt.

Elmentünk az Ázsia Centerbe, és bár én nem szeretek vásárolni, főleg nem kínai cuccokat, kicsit mi is benéztünk Mucival (persze ő is utál vásárolni, mint a legtöbb férfi), mert azelőtt még sosem jártam ott. Gondoltam, veszek esetleg egy farmerdzsekit magamnak, már régóta akartam. Egy farmereshez mentem be konkrétan, és mivel nem találtam szimpatikusnak az eladót, aki nem volt valami segítőkész, sőt - máshová már be sem mentem. Csak végigszaladtunk néhány részen, egy-két érdekesebb helynél álltunk csak meg, de nem igazán vásárlási szándékkal, nem bíztam benne, hogy találok bármit is. Nekem nagyon nem szimpatikus az egész hely, nem tetszik ez az összevisszaság, átláthatatlan labirintus az egész, ugyanazok a gagyi cuccok vannak mindenhol, az ember a bőség zavarában választani sem tud. Nem értem, mások ezt hogy csinálják? Persze anyósom és Zs. egészen otthonosan mozogtak, ők nőiesebb nők, mint én. :) Azért én sem jöttem el üres kézzel, vettem egy ezüst színű láncot kicsi vörös rózsákkal, levelekkel és vörös kövekkel, és ugyanolyan fülbevalóval (fotóm nincs róla, de ha lesz, mutatom), illetve egy fekete textil hajpántot.

Mikor kimentünk, apósomhoz csatlakoztunk, aki kint maradt Vafival, és én vettem át a kutyust. Borzasztó rossz kutya, annyira húzza a pórázt, hogy nem lehet vele rendesen sétálni. Nem engedhettem hosszú pórázra, mert fellökte volna az embereket is. :) Hihetetlen erő van abban a kis kutyában, minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne rántson fel. :) Nem mentünk messze az Ázsiától, de az erdő mellett elsétáltunk egy ösvényen, valamilyen mesterséges patak vagy mi volt arrafelé. Volt, mikor Muci vette át Vafit, és ő megpróbálta fegyelmezni a kutyust: igen erélyesen szólt rá, illetve néha a fenekére csapott neki. Ezt én is megcsináltam vele néhányszor, de szerintem Vafi rajtam csak röhögött magában. :) Mucitól bezzeg megszeppent! Olyan szomorú szemekkel nézett ránk... Furdalt is utána a lelkiismeretem. :( Látszik, hogy a gazdái nem nevelik őt rendesen, Zs. mindent elnéz neki, így Vafiból egy elkényeztetett kis dög lett. :) De persze nem lehet őt nem szeretni.

Nagyon sokat kellett még anyósomra és Zs.-re várni, mire nagy nehezen végeztek. Anyósomért el kellett menni az Ázsia Center másik épületébe, ahol a bútorok vannak (állítólag - mi ott nem voltunk), és ott láttuk, hogy egy szép kis asztalkát vett. Amiről kiderült, hogy az lett volna a mi (Muci és én) karácsonyi meglepetés ajándékunk... :) Anyósom persze mérgelődött, hogy azért nem akarta ő, hogy menjünk velük Pestre, most mit rak így a karácsonyfa alá? Így már akkor vasárnap megkaptuk. Kerekeken gurul, úgyhogy zsúrkocsi helyett van, amit már régen akartunk. Tényleg nagyon jól néz ki. Felül egy átlátszó kerek üveglap van, középen egy kisebb tejüveg, lent pedig szintén tejüveg, ami a kettő közötti méretű. A váz pedig fényes krómszínű fémből van. Nem volt könnyű neki helyet találni, mert elég zsúfolt a nappalink, de sikerült. Dekorációnak egy virág alakú, fekete fém és opálüveg gyertyatartót tettem rá, amit szintén az anyósomtól kaptam. Eddig nem tudtam neki rendes helyet találni, de itt tökéletes.

Budapestről hazafelé bementünk a bátonyterenyei LIDL-be, itt is először jártam. Jól bevásároltunk, elég jelentős összeget hagytunk ott nekik. :) Sok jó dolgot vettünk, nem azok a szokványos, bárhol kapható termékek vannak ott, így sok újdonságot is kipróbáltunk. Jobb, mint nálunk Salgótarjánban a TESCO, és olcsóbbak is, a német termékek meg tényleg minőségiek. Összevesztünk Mucival, hogy vegyünk-e karácsonyi gyertyát. :) Merthogy mire tegyük? Amiket kinéztem, azok olyan kis tömzsi gyertyák voltak, nem gyertyatartóba, hanem asztalra valók. És hát azon folyt a vita, hogy mit tegyünk a gyertyák alá. Szerintem bármit tehetünk alá, fóliát, szalvétát, és úgy rátehetjük egy tálcára, tányérra, bármire... Végül anyósom beszélte rá Mucikát, hogy mégis vegyünk gyertyát... Vettük négy nagy bordót, ami gondolom, adventi gyertya lenne (egy csomagban lehetett kapni), de mi ezt a szokást nem tartjuk, így csak dísz lesz belőle karácsonykor.

Más nem történt az elmúlt egy hét során, úgyhogy zárom is soraimat. Tudok én kevés dologról is sokat írni. :)

Hotdogos játék

A HotDogon nyereményjátékot hirdettek, egy Nintendo Wii játékkonzolt, vagy iPod Shuffle-t lehet nyerni. Ehhez csak azt kell tennem, hogy ajánlom az oldal egy bizonyos általam kiválasztott témakörének cikkeit az alábbi doboz segítségével. Én a Szex és szerelem témakört választottam.



Először nagyon nem akart sikerülni, mert a dobozka alja nem látszott, tehát a lenti cikkek címei lemaradtak, és nem lehetett görgetni. Végül azonban addig ügyeskedtem a html-kóddal, míg sikerült megcsinálnom a görgetést. Google a barátom. :) Most nagyon sokat segített.

Ui.: Most vettem észre (2009. április 20.), hogy a dobozka időközben elromlott. Nem tudom, mi lett vele, de nem annak kellene ott lennie, hogy Layer kódja" :) - hanem annak, hogy Szex & Szerelem, vagy valami ilyesmi. De mindegy, most már hagyom.

Gobelin-kalandok :)

Péntek:
Mucikáéknak nem jó anyagot hoztak a faszénbriketthez, ezért ma sem tudtak dolgozni. Úgyhogy rá tudtam beszélni őt, hogy ne maradjon a szüleinél Zagyván, hanem jöjjön haza hozzám, hogy ne legyek itthon egyedül. Egész hamar haza is ért. Ez dicséretes. :) Bár sokat nem nyertem azzal, hogy itthon volt, mert előbb a billentyűzetét szedte szét, pucolta meg, majd rakta össze iszonyatos csörgés-zörgés közepette, majd miután bement a városba alaplapot venni a számítógépéhez, azt szerelte, azzal zörgött. Jaj de rossz volt! :)

Ismét elkezdtem varrni a szarvasos gobelinemet, amihez másodikként kezdtem hozzá, de aztán mindig másokat varrtam. Pedig szép gobi ez, de kicsit nekem nagy, 30×40-es, elég nehéz varrni, valamint nincs hozzá elég fonalam. Venni kellene, de a kódjukat elveszítettem, így majd be kell vinnem az üzletbe az egész gobit, és úgy tudjuk kiválasztani a színeket. :( Az égboltot varrnám, ami elég nagy terület a képen, de a nőci a boltban annak idején sajnos minden színhez csak egy fonalat adott. Akkor meg még nem voltam olyan rutinos, hogy tudjam, mekkora területre mennyi fonal kell (bár még most sem nagyon tudom eltalálni). Ő azt mondta, hogy elég lesz, én meg elhittem. Pedig egészen irreális elképzelés egy ekkora képnél...

Szombat:
Rászántam már magamat, hogy rávasaljam a vetexet a gyümölcsös gobim hátára. Nem ment simán... :) A vasalódeszkára megpróbáltam rajzszöggel kifeszíteni az anyagot, de nem nagyon akart sikerülni, mert annyira elhúzódott az anyag a varrás miatt. Végül Muci segített, neki jobban sikerült, okosabban csinálta. Utána a kiszabott vetexet megpróbáltam rávasalni. Közvetlenül rámentem a vetexre a vasalóval, és persze csaknem azonnal rágyógyult az anyag a vasalóra. :) Nem tudtam, hogy nem így kell, sosem csináltam még ilyet. Muci tanácsolta, hogy valami más anyagon keresztül vasaljam. Igaz, az érzékeny anyagú ruhákat is így szokták, logikus. De hogy egy férfi ad nekem tanácsot ebben... :D Fogtam egy konyharuhát, azzal végre sikerült szépen rávasalni a vetexet a gobi hátára. Egész jó lett, azt leszámítva, hogy a vetexet iszonyat görbén vágtam. :) Nem tudom, mivel lehet erre az anyagra vonalakat rajzolni, hogy szép egyenesre vághassam. Biztos valami filctollal, de az nekem nincsen, így én nem is rajzoltam be az egyeneseket, azért lett ilyen görbe. De azért így is tetszik, eltakarja a csúnya varrást a gobi hátulján, és szépen tartja is az anyagot. Nem lesz kemény tőle, de azért mégis ad neki egy kis tartást. Sajnos azért így is ferde maradt a kép, nem sikerült tökéletesen kifeszítenie Mucikának sem.

Szécsény és egyebek

Szerda:
Jellemző... Felhívott a srác, M. Szécsényből, délelőtt 10-kor. Közölte, hogy még aznap le kellene mennem délután kettőre. Olyan jó, hogy még időben szólt! :) De sebaj, négy óra alatt még Budapestre is el lehet jutni, nem még Szécsénybe. Kedden este akartam hajat mosni, de Mucika lebeszélt róla, mert hajat úgy szoktam mosni, ha fürdök (kényelmesebb úgy), de hétközben nem fürdünk, csak zuhanyozunk (az utóbbi néhány hónapban elég sokat fürödtünk, és magas lett a vízdíjszámlánk). Oké, akkor majd másnap megmosom. Pedig jobb lett volna, ha nem szerdán kell, mert fürdés és hajmosás helyett olvasgathattam volna a szécsényi "tanulnivalót". Így gyorsan hajat mostam, szőrtelenítettem is, majd olvasgattam az anyagot (nem sokra jutottam, nagyon kevés volt az idő), végül még a hajamra is rászárítottam. Enni nem ettem semmit. Reggelizni amúgy sem nagyon szoktam, ebédelni meg nem volt időm, mert dél után nem sokkal már el kellett indulnom itthonról.

12:55-kor indult a busz, gyorsjárat volt, hivatalosan 13:38-kor van Szécsényben (kicsit hamarabb odaért), tehát kettőig még volt időm, szétnéztem picit a környéken. A Kubinyi Ferenc Múzeumig mentem el, ami egy kastélyban található, és szép a környéke is, egy kis sétálóutca vezet odáig a főútról. Mögötte olyan a domborzat, mintha nem lenne ott már semmi, mint az alföldön. Nagyon szép volt, és én mindig is szerettem az alföldet, hegyvidéki létemre. Valahogyan a végtelen szabadság érzetét nyújtja, a lélek szárnyalhat tőle - de ezt Petőfi nálam jobban elmondja az ismert versében:

"Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom;
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom."

Persze én nem az alföldön jöttem a világra, hanem a hegyekben, de néha tényleg azt érzem, hogy rossz helyre születtem...

Az interjún ott volt a srác is, M., illetve egy budapesti szakértő, akivel konkrétan találkoznom kellett, az ő neve Zs., férfi (eredetileg egy hölggyel kellett volna találkoznom, de csak ő ért rá). Amíg ő be nem jött, addig egy fiatal lánnyal, M.-mel beszélgettem, ő is szociálpedagógus. Utána Zs.-vel beszélgettünk, mondta, hogy beszéljek magamról, és én a munkámról meséltem neki, másra nem voltam felkészülve. Talán lehetne beszélni a szakmai érdeklődési körömről, de egyrészt ezt nem gondoltam át, másrészt magam sem tudom, mi érdekel. Mindegy, csak meló legyen. :) A leginkább engem érdeklő terület amúgy a gyermekvédelem lenne, de ilyen területen még nem dolgoztam. Aztán kérdezte, hogy mit tudok az adósságkezelésről, majd ő is mondott pár szót, hogy kb. miket csinál egy adósságkezelési tanácsadó. De aztán a srác, M. mondta, hogy nekem ugye nem ezt kell csinálnom, hanem a legelejét: a szolgáltatás beindítását segíteni.

És akkor végre elmondta, hogy konkrétan miket kell csinálnom. Ki kell mennem a kistérség három falujába adatgyűjtésre, összeírni az adósságállományt az egyes családoknál. Főleg romáknál, mert ezekben a falvakban több, mint 50% a cigány családok aránya. Szerencsére kapok segítséget, eleinte nem is egyedül kell kimennem a családokhoz. Ez több hónapos munka, utána a kapott eredményeket kell összegezni, majd jó érveléssel meg kell győzni az önkormányzatot, hogy nekik igenis megéri az új szolgáltatással járó plusz kiadás. Meg kell majd tekinteni olyan helyeket, ahol már működik az adósságkezelési tanácsadó szolgáltatás, az egyik Budapesten lesz, a Ferencvárosban. Meg aztán majd a szolgáltatókkal is tárgyalnom kell, gondolom (az adósságok nagy része ugye a közüzemi hátralékokból keletkezik). Nem sikerült a munkától elrettenteniük. :) Remélem, nem nagyon fázok majd, amikor télen hóban-fagyban kell az utcákat rónom... És busszal kell majd közlekednem a falvak között, ami nem lenne baj, csak elég rossz arra a tömegközlekedés. Amúgy Zs. szimpatikusabb, közvetlenebb volt, mint a srác., M., vele szívesebben dolgoznék, na de nem válogatunk. :) Jövő héten már kezdenem is kell, valószínűleg szerdán. A "tanulnivalóról" egyáltalán nem volt szó, nem kérdeztek bele vagy ilyesmi, szóval azt inkább csak tájékoztatásul küldhette nekem M. Fölöslegesen volt lelkiismeret-furdalásom. :) Persze azért majd nyilván elolvasom, hogy képben legyek.

Hazafelé egy olyan busszal mentem, ami nem gyorsjárat volt, de 16 óra után már így is Salgótarjánban voltam. Eljött egy busz korábban is - még Szécsényben, az autóbuszállomáson láttam, csak ott olyan fura volt a menetrend, hogy nem tudtam rajta elmenni. 14:40-re értem oda, és találtam egy 14:55-kor induló buszt, nem gondoltam, hogy korábban van egy másik is... Sebaj, árban ugyanannyiba került (még a köztisztviselői, 50%-os kedvezményt biztosító utazási igazolványommal járok), az időmbe meg belefért.

Bent a városban találkoztunk Mucikával, ő is olyankor szokott beérni a szüleitől, Zagyváról. Venni akartam karácsonyi ajándékot annak a topiktársamnak, akit kisorsoltak nekem, de amit terveztem, az nem jött össze, más ötletem meg akkor nem volt (most sem sokkal több van...), így végül csak vetexet vettem a gobim hátára. Azt is csak a harmadik helyen kaptam, két olyan helyre sikerült bemennem először, ahol ilyet nem tartanak... :)

Az éhséget egész jól bírtam, nem éreztem magam rosszul egyáltalán. Persze már éhes voltam, de itthon Mucika főzött nekem zacskós instant levest, este meg még zacskós gombás tésztát is. Tud ő rendes is lenni, ha akar. :)

Este megnéztem a Született feleségek évadzáró epizódját, ami nagyon fura volt, mert úgy végződött, hogy 5 évvel később, és majdnem minden szereplőt valami fura, új helyzetben mutattak. Ráadásul csak 2009 tavaszán folytatják a sorozatot az 5. évaddal... Jó soká lesz.

Csütörtök:
Ma kellett visszamennem a doktornőhöz a táppénzes papírért. Reggel háromnegyed 6-kor kellett felkelnem (bár már előtte is felébredtem, mikor Muci ötkor felkelt, meg még az asztalnak is nekiment a nagy fenekével, és csak úgy nyöszörgött az asztal :), de azért egy kicsit utána még aludtam), és most kivételesen el is értem azt a buszt, amit akartam (6:20-kor indult). Fél 7-re odaérni azonban most sem sikerült, mert nem szálltam le a buszról a SzTK-nál, ahol kellett volna, hanem továbbmentem a kórházig. :) Mint aki először jár ebben a városban - pedig már 28 éve itt élek. :) 6:34-kor azért odaértem, nemsokára a papíromat (kezelőlap) is bevették, sőt, az elsők között szólítottak is, mivel nem kellett bemennem a dokinőhöz, és gyorsan el tudtak intézni. Megkaptam a táppénzes papírt, most adták oda az októberit is, amiért a volt munkahelyemről telefonáltak is, hogy miért nem adtam már le, így nem kapok pénzt időben. Szerencsére ez nekem nem gond, bőven van félretett pénzünk (na nem vagyunk milliomosok, nem olyan sok ez a pénz, csak mi nem költünk sokat, nincsenek nagy igényeink, és vagy a munkanélküliség idejére, vagy szerencsés esetben kertes házra tartalékoljuk). Írtak fel egyhavi gyógyszert, és kértem háziorvosi javaslatot is (hogy ne kelljen a pszichiátriára mennem mindig, mert a háziorvos kb. 2 percre van tőlünk). Hazafelé megint gyalog jöttem, és még így is hazaértem háromnegyed 8-ra. Fura volt abban az időben hazafelé baktatni, amikor mások dolgozni indulnak...

Ma megkaptam a volt munkahelyemtől az első heti táppénz kifizetéséről a papírt, és sokkal több pénzt utaltak át, mint amire számítottam. Fogalmam nincs, hogy jött ki nekik mindössze egy hétre ennyi pénz, de ha rosszul is számolták, az nem az én hibám. Csak ha esetleg majd vissza kell utalnom, az lesz kellemetlen. Azt sem értem, miért a volt munkahelyem számfejti, mikor ez már csak passzív táppénz. Én nem értek hozzá, nekik kellene tudniuk, mit csinálnak.

Erről-arról

Mivel a legutóbbi napok egyikében sem történt semmi jelentősebb esemény, csak néhány sorban foglalom össze az utóbbi napok történéseit.

Szombat:
Mucikával nagytakarítást végeztünk itthon, mert már ujjnyi vastagon állt a por mindenhol. :) Igazából Mucika a szorgalmasabb, szégyen-gyalázat, de ez van. :) Én a WC-t pucoltam ki, a mosdót vízkőtlenítettem, a tükröt tisztítottam meg, ja és rendet raktam, kicsit selejteztem az összegyűlt papírok között (főleg reklámújságok ezek, illetve olyan számlák, amiket nem szoktunk megtartani). Mucika port törölt mindenhol, porszívózott, felmosott. Pedig felmosni szeretek, de ő sosem hagyja, merthogy én túl vizesen törlök fel. :(

Vasárnap:
Anyuéknál voltunk Pintértelepen, anyunak aznap volt a születésnapja. Tőlünk egy poláros mellényt kapott, egy teflonos hússütő tepsit, és egy olivaolajos szappant. Az első kettőt ő kérte, általában meg szoktuk beszélni, ki mit szeretne ajándékba, és ritkán adunk-kapunk meglepetéseket. Kért még húsdarálót, amit Mucika vett meg húgom nevében, és hátizsákban cipelte ki itthonról anyuékhoz. :) Könyvet is kért anyu, húgom az én javaslatomra Nora Robertstől vett neki, kettőt is (egyszer már én is vettem neki egy trilógiát az írónőtől, és az tetszett neki). Még egy túrazoknit kapott anyu a húgomtól, mert újságot kézbesít, és nagyon sokat gyalogol. Féltem, hogy nem tetszik majd anyunak a tepsi, mert nekem zománcozott tepsit mondott, de azok csúnyák voltak, a teflonos jobban tetszett. De kiderült, hogy az is jó, húgomnak mondta is, hogy vagy zománcosat, vagy teflonosat szeretne. A mellény persze nagy volt, de anyu méretében nem találtunk, és úgy gondoltam, hogy majd kicseréli, ha tényleg nagy lesz. Anyu azt mondta vasárnap, hogy jó lesz az így is, mert legalább jól eltakarja a derekát, el fogja hordani. Ma derült ki, hogy amit mi vettünk mellényt, azt apunak odaadta, és ugyanabban a boltban vett magának egy másikat, pedig nem is tudta, hogy ott vettük. :) Mi sajnos csak XXL-eset tudtunk venni, de jó volt rá az L-es is... Azt a ronda kék-zöld színűt vette meg, amit mi is láttunk, de rögtön elvetettük. :)

Hétfő:
Olyat csináltam, amit már régen nem: bulizni voltam. :) Az egyik barátnőmnek, A.-nak most volt az utolsó napja a munkahelyén, és ilyen búcsúbulifélét tartott. Igaz, eredetileg csak négyen lettünk volna: A., A. barátnője, I., aztán egy T. nevű fiú (barátnőm szeretne vele kapcsolatot, de egyelőre nem nagyon jön össze nekik), és én. Közben I. elhívta a főnökét, egy Cs. nevű férfit is, így mikor T. elment (mindig van valami kifogása, mert éppen a lakását újítja fel...), akkor is négyen voltunk, és volt férfitársaság. :) Szerintem uncsi lett volna, ha csak három csaj iszogat ott csendben, de szerencsére Cs.-ből folyton dőlt a szó. :) És most kivételesen én is egészen el tudtam magam engedni, barátnőm még nem is látott ilyennek. A jó társaság teszi. Olyanok között voltam, akik között el tudtam lazulni, akik között önmagam lehettem, őszintén kimondhattam a gondolataimat, mert tudtam, hogy nem fognak hülyének nézni. Nálam ritka, hogy így érzek, általában csak "görcsölök", ha társaságban vagyok. A. azt gondolta, hogy a sör hozta ezt ki belőlem, de nem. Az első sör még kicsit megütött, mert szinte sohasem iszom, de a másodikat már nem éreztem, nem szállt a fejembe. Nem is akartam inni, mert ugye gyógyszert szedek, de azt végül is reggel kell bevenni (meg nem is nyugtató vagy ilyesmi), és bíztam benne, hogy este már nem lesz baj. Nem is lett, egyáltalán nem voltam rosszul. Csak borzasztóan büdös lettem, mert rajtam kívül mindenki cigizett. :) Cs. autóval hozott haza, ezért nem kellett az utolsó busszal eljönnöm, és bár nem sokkal később értem haza így sem, Mucika már keresett, hogy hol vagyok. :) Életemben először ültem úgy autóba, hogy ivott a sofőr is... Meggondolatlanság volt, nem kellett volna, de Cs. szerencsére teljesen biztonságosan vezetett, meg akkor felénk már alig van forgalom. De nem akarok többé ilyet csinálni.

Szécsényből nem hívtak. Igaz, hogy nem ígérte biztosra a nő, akivel beszéltem. Csak annyit mondott, hogy akkor hív, ha biztos lesz, hogy mikor kell mennem. Ez leghamarabb kedden lehet, és előtte egy nappal mindenképpen hív. Szóval biztosat nem mondott, csak annyit, hogy egy nappal a találka előtt mindenképpen hív, így tehát nem csaptak be újra. De egész nap ezt a hívást vártam, nem tudok így nyugodt lenni. :( Az e-mailben küldött anyagokat még mindig nem olvastam át (csak azt, ami szorosan az esetleges melóhoz tartozik).

Kedd:
Ma sem hívtak Szécsényből, ma is egész nap azt vártam, ma sem voltam nyugodt, és ma sem olvastam át az anyagot. :) Attól félek, csütörtökön kell majd mennem Szécsénybe - pont akkor kell visszamennem a pszichiátriára is a táppénzes papírért (illetve gyógyszert is szeretnék íratni, meg háziorvosi javaslatot kérni)... De jó... Azért majd megoldom; az orvosnál remélem, hamar végzek, ha nem kell bemennem a doktornőhöz. Remélem, nem reggelre hívnak Szécsénybe, vagy kérhetem őket, hogy kicsit később mehessek.

Szécsényi viszontagságok

Szóval Szécsényről.

Az első állásinterjú múlt hét csütörtökön volt. Mucika levitt autóval, így nem kellett busszal kínlódnom, 10 órára kellett mennem, és pont nem volt olyan busz, ami akkortájt ér oda. A pasi, aki interjúztatott, olyan velem egyidős lehetett. Ez meglepett. Eleinte nagyon tartózkodó és merev volt a srác, magázódtunk, de később megkért, hogy tegeződjünk, amit el is felejtett, de rászóltam, hogy "hé, már tegeződünk!" - persze nem ezekkel a szavakkal. :) Az eddigi pályafutásomról kérdezgetett, hogy pontosan miket csináltam eddig. Nem szeretem ezt a kérdést, mert az önéletrajzomban úgyis le van írva elég részletesen. Többet nem nagyon tudok mondani, a lényeg benne van. Amikor belelendültem a mondandómba, a srác mindig közbeszólt, mást kérdezett, és én nem tudtam rendesen befejezni, amit elkezdtem. Ez bosszantott kicsit. Aztán mondott pár dolgot a szervezetükről, amivel foglalkoznak, és a leendő munkámról pár szót. De valójában semmi konkrétat nem tudtam meg a leendő feladataimról. Megkérdeztem, van-e más jelentkező is, de nincs, én vagyok az egyetlen. Nem volt meghirdetve az állás, volt kolléganőm szólt nekem, és küldte el a szécsényieknek az önéletrajzomat. Ami tetszett a srácnak. Sajnos határozott idejű szerződés lenne csak, de a munkaidő kötetlen. Azt mondta, az sem probléma, hogy nem tudok vezetni, és bár mászkálós munka (települések között), majd megoldják. Ja, és kérdezte, hogy az adósságkezelés kiépítését vagy a rendszeres szociális segélyezettek együttműködési kötelezettségével kapcsolatos feladatokat szeretném-e inkább. Jó kérdés... Mindegy nekem, csak meló legyen. :) Korábban adósságkezelési tanácsadó képzés szervezése volt a munkám, így ez a terület talán közelebb áll hozzám, valószínűleg ezt fogom megkapni (ha egyáltalán...). Mondta, hogy a jövő héten (ami a mostani hét) még egy interjúra kell mennem, amikor már a főnökséggel is találkozok. Küld majd e-mailben anyagokat a szervezet tevékenységeiről, azokat nézzem át; illetve e-mailben is küldjem el neki az önéletrajzomat. Az interjú időpontjáról pedig majd értesít.

Az e-mailt a "tanulnivalóval" megkaptam, önéletrajzot küldtem kétfélét is, de még arról sem kaptam visszajelzést, hogy megkapta-e. Vártam az interjúról az értesítést, vártam, vártam, vártam... Közben meg persze depiztem. Tanulni persze sehogy nem esett jól. A szociális részt, ami engem érint, a feléig elolvastam, kiemeltem belőle a lényeget (sajnos csak a számítógépen, mert nyomtatónk nincs), de tovább nem jutottam. Úgy gondoltam, hogy majd akkor fekszek neki, ha már tudom, mikorra kell mennem. 1-2 nap alatt az összes anyaggal lehet végezni. Teltek a napok, ismét eljött a csütörtök, és még mindig nem szólt a srác. Mit tegyek, zaklassam én őt, mikor neki kellene szólnia? Nagy nehezen rászántam magamat egy e-mailre még reggelről. Már csak egy nap van hátra a hétből (a péntek), ideje lenne tudni valamit. Egész hamar válaszolt, és azt írta, hogy ma jön a hölgy, akivel beszélnem kell, tehát mára tegyem magam szabaddá. Hát köszönöm... Ilyet mondani egy hölgynek! :) Persze hajat még nem mostam, rettenetes állapotban volt a fejem, mert kifejezetten az interjúra akartam megmosni. Szőrtelenítés persze semmi, pedig nejlonzoknihoz a szőrös lábszár nem mutat túl jól. :) Kaja otthon semmi, amit az útra vihetnék, pedig még nem is reggeliztem. Ez reggel 9 óra felé történt. Hogy jutok el én még ma Szécsénybe? Szerencsére azt írta a srác, hogy akár délután is mehetek, ott lesz a hölgy egész nap. De majd szólnak telefonon addig mindenképpen. Megírta biztonság kedvéért a kolléganője telefonszámát. Aztán elsírtam magamat... Kétségbeesve hívtam Mucikát, hogy mi a francot csinálnak ezek velem, hogy hogy képesek az utolsó pillanatban szólni, és még nem is tanultam semmit! Mikor kicsit megnyugodtam, rohamtempóban lezuhanyoztam, megmostam a hajamat (borotválkozásra már nem szakítottam időt), a mobiltelefont vittem a fürdőbe meg mindenhová magammal.

Szintén rohamtempóban elkezdtem tanulni. Egész jól is haladtam, de a telefonhívást hiába vártam, ahogy az órák teltek. Hát mondom, ez egyre jobb, mikor jutok én le Szécsénybe... Kb. másfél óra csak oda az út mindennel együtt. Megint mit csináljak, pofátlanul hívjam fel én őket, mikor megígérték, hogy mindenféleképpen hívnak? Itt ültem a számítógép előtt csaknem teljesen haptákba vágva, kiöltözve, és csak vártam, csak vártam, csak vártam. Dél körül már nem bírtam tovább, nem akartam este menni Szécsénybe, felhívtam a kapott telefonszámot. Azt hittem, azt hívom, akivel majd találkoznom kell, de nem ő volt, hanem a srác egyik munkatársa. Azt mondta, azért nem hívott, mert nem jött el mégsem a hölgy, akivel találkoznom kellett volna. És miért nem tudtak ideszólni, hogy ne készüljek?! A srác azt mondta, ma kell mennem. Mikor kiderült, hogy nem jön a hölgy, miért nem tudott valaki szólni, hogy a mai napra már tárgytalan a dolog? Jó, hogy így kommunikálnak egymással, meg persze velem is... Még régen, miután legelőször telefonáltunk, amikor először beszéltünk a melóról, akkor is ígért egy e-mailt, akkor sem küldte. Most megígérte, hogy értesít az interjúról, de nem értesített, nekem kellett keresnem őt. Aztán megígérte, hogy még aznap biztosan megkeresnek, de nem kerestek. Mit ne mondjak, elég döcögősen indul a dolog... Persze bosszankodtam, ugyanakkor egy kő is legördült a szívemről, hogy egy időre megúszom az interjút, és lesz még időm felkészülni. Ja, akivel beszéltem most telefonon, azt mondta, hogy legkésőbb jövő hétfőn hív, és valószínűleg kedden kell mennem. De egy nappal előtte szól mindenképpen. Nagyon kíváncsi vagyok rá...

Közben megint kiolvastam egy könyvet, Pierre La Mure-tól a Moulin Rouge-t, Henri de Toulouse-Lautrec életregényét. A mostani depis időszakom kezdetével kb. egy időben kezdtem olvasni ezt a könyvet, a hajnali ébredéseim idején, álmosan, és talán ezért is tudtam olyan nehezen ráhangolódni. Nagyon unalmasnak találtam az elejét, azt gondoltam, hogy ezért a könyvért egy fillért is kár volt kiadni. De aztán valahogy beindultak az események, és bár itt-ott később is kissé vontatott volt a történet, összességében véve tetszett a könyv. Érdekes volt annyi híres festő és más művész nevével találkozni a történetben, és közvetve róluk is olvasni. Furcsa volt a sok francia név, még fejben kiejteni sem tudtam őket, nem még megjegyezni, hogy ki kicsoda... :) Sajnáltam, mikor vége lett a könyvnek, ezt is szívesen olvastam volna még, itt is teljesen "összebarátkoztam" a főszereplővel. Ha frissebben és több odafigyeléssel tudtam volna olvasni, biztosan még jobban tetszett volna ez a regény. Igazából azért vettem meg ezt a könyvet annak idején, mert korábban már olvastam ugyanettől a szerzőtől a Mona Lisa magánéletét, és az nagyon tetszett. Jó volt visszamenni abba a korba, belepillantani a híres modell mindennapjaiba, életébe; illetve jó volt egy másik eseményszálon a festőjét, Leonardo da Vincit kicsit más szemszögből is megismerni, mint ami a köztudatban él róla. Ajánlom mindenkinek, aki nem valami pörgős sikerkönyvet, hanem tartalmas kikapcsolódást keres.

Depresszióm története

Hosszú idő óta először érzem, hogy vagyok olyan állapotban, van annyi lelkierőm, hogy ismét írjak a blogba. Elkezdtem ismét szedni a gyógyszert, még csak felet szedek belőle, de már egész jól vagyok. Jó érzés, hogy kezdek megint normális lenni!

Akkor kezdődött, amikor múlt hét csütörtökön Szécsénybe (a képen a szécsényi "ferde torony" látható) kellett mennem állásinterjúra. Illetve már azelőtt is sejtettem, kezdtem érezni, hogy ennek nem lesz jó vége, mert az új dolgok sajnos mindig ilyen hatással vannak rám. Bepánikolok, előjön a depresszióm. Félek az új dolgoktól, szeretem a megszokottat. Egyre többet rágódtam a dolgon, és ezzel szinte magam idéztem elő a bajt. Tudom, hogy ez van, de nem érzek magamban erőt, hogy legyőzzem. Amikor már sem enni, sem aludni nem tudok, akkor tudom, hogy baj van. Nem voltam sosem jó alvó, de az étvágyammal nem volt gond 2004 óta, amióta elkezdtem a paroxetint szedni (ez a hatóanyag neve, nem a gyógyszeré). Kivéve, amikor hosszabb-rövidebb idő után előjöttek újra a depressziós időszakok. Akkor nagyon rossz volt minden, egyszer egy-két hét alatt simán lement rólam 5 kiló (aminek sajnos csaknem többszörösét híztam aztán vissza).

2004-ben hosszú munkanélküliség után sikerült végre elhelyezkednem, és akkor nagyon hamar előjött megint a depresszióm (megint, mert már azelőtt is kezeltek, szedtem gyógyszert, csak kicsit más jellegűt, mint a későbbiekben). Pedig ott igazán jó helyem volt. Közben magánéleti problémáim voltak, de kicsit több, mint egy év után le tudtam tenni a gyógyszert, és nem is hiányzott egyáltalán. Megtaláltam a helyem, megtaláltam önmagam, olyan munkám volt, amit ideálisnak mondhattam, ahol úgy éreztem, kiteljesedhetek, ahol éreztem, hogy megbecsülik a munkámat (a képen az akkori munkahelyem).

2007-ben (januárban) átszervezés miatt sajnos áthelyeztek egy másik, országos hatáskörű szervezethez, budapesti központtal (a főosztályunk és minden új munkatársam Budapesten dolgozott). Mi ketten helyileg maradtunk Salgótarjánban - mi ketten, akik hasonló feladatot végeztünk. Így kvázi távmunkában dolgoztunk, de a főnököm még így távolról is kiakasztott, mert a szakmában olyan rossz híre van, hogy ihaj. Az a nő egy terrorista, szinte mindenki retteg tőle, több alkalommal is rúgták már ki a stílusa miatt, de valahogy mégis mindig talált egy újabb zsíros állást (nagy a gyanú, hogy egy miniszter a pártfogója). Egy szó mint száz, ez a tudat, hogy ezzel a nővel kell együtt dolgoznom, kiverte nálam a biztosítékot. De még az is megviselt, hogy épületen belül másik irodába kellett költöznöm... Nem másik városba, nem a városon belül máshová - csak ugyanazon épületen belül egy másik irodába. :) Kb. 9 hónapig megint szedtem a gyógyszert, aztán megpróbáltam megint letenni (6-8 hónapig tart egy-egy depressziós időszak).

Aztán 2007 október végén-november elején másik épületbe, egy másik salgótarjáni szervezethez, más emberek közé kellett költöznünk (mármint persze nem lakni, hanem dolgozni), el kellett hagynom azt a helyet, azokat az embereket, ahol és akik között 3 évig otthon éreztem magamat. Kiborultam, a meló is eszméletlen sok és minden tekintetben megterhelő volt akkoriban, és odáig jutottam, hogy kész, vége, nem csinálom tovább, felmondok. Még az osztályvezető-helyettesnek is elmondtam ezt. Erről a drasztikus útról többen akartak letéríteni, de nagyon elhatároztam magam. Végül párom sokkterápiával gyógyított meg, bár szar érzés volt. Minősíthetetlenül ordított velem, abszolút nem volt megértő, de lényegében hatott. Maradtam azon a rettentő munkahelyen, pedig azt gondoltam, nekem az egészségem fontosabb, mint egy borzalmas hely. De valahogy csak én láttam így... Na mindegy, nem tudom, kinek volt igaza. Mindenesetre újra szednem kellett a gyógyszert, 2007 decemberétől. De legalább el tudtam viselni valahogy a "hőn szeretett" munkámat, "hőn szeretett" főnökasszonyomat. Egyébként javult is a helyzet valamelyest, mert akkortól már jóformán nem is kellett a főnökömmel érintkeznem, csak a helyettesével. De ha mégis beszéltünk, még ha csak telefonon is, a sírógörcs mindig rám jött (a gyógyszer ellenére).

Már 2008 februárjában kiderült, hogy a továbbiakban a budapestiek nem fognak igényt tartani a salgótarjániak munkájára. Azt akarták, hogy mi mondjunk fel, de mi kitartottunk, amíg lehetett - és csaknem fél évig tartott, míg kitalálták, milyen módon tudnak tőlünk megszabadulni. Persze előtte ígértek szép szavakkal fűt-fát, természetesen egyik ígéretből sem lett semmi. Júniusban közölték velünk, hogy július 1-jétől munkavégzésünk helye Budapest. Ha nem fogadjuk el, akkor kalap, kabát. Egyiken sem tudtunk elvállalni a bejárást St.-ból Bp.-re, és természetesen a költözést sem. Persze engem nem is tartóztattak. Hónapok óta fúrtak, hogy önként menjek el, de ez nem jött össze nekik. 3 hónap felmentési időt kaptam. Júliusban abbahagytam a gyógyszert, már nem volt rá szükségem, hiszen megszabadultam attól a boszorkánytól.

Kicsit elkanyarodtam a témától, csak azt akartam példázni, hogy milyen előzményekkel kerültem ismét ebbe a depressziós epizódba, hogy milyen hatással vannak rám a változások. Egyszer már majdnem elveszítettem a munkámat (fel akartam mondani) a betegségem miatt, nem akarom, hogy ez még egyszer megtörténjen. Kell nekem ez a szécsényi munka, mert éppen most telik le a passzív táppénzem. Igaz, csak 6-7 hónapig fog tartani, ha megkapom, mert ez csak ilyen határozott idejű meló lesz, de nem vagyok abban a helyzetben, hogy válogassak. Salgótarjánban nincs sok választási lehetősége egy szociális szakembernek (sem). Lám, most is csak Szécsényben kaphatok lehetőséget, és ott sem valódi státuszt (ami nálam a közalkalmazotti jogviszonyt jelentené - bár egy és háromnegyed évig most köztisztviselő voltam, és így szerencsére elég sok pénzt tudtunk párommal félretenni).

Akkor a szécsényi fejleményekről most már nem írok, késő van, majd holnap folytatom. Most néznem kell A férfi fán terem című sorozatot. Ezt együtt szoktuk nézni Mucikával, őt is érdekli. :)

A gyümölcsös gobimat pár napja befejeztem, holnap ezt is mutatom.