Kiolvastam :(

Tegnap sajnos kiolvastam Az idők végezetéig című könyvemet. :( Több, mint 1000 oldal a könyv, és így persze a szereplők már annyira hozzám nőttek, hogy szinte hiányoznak. Már-már úgy gondolok, rájuk, mint ismerősökre, akik sokáig velem voltak, megismertem, megszerettem őket, követtem életük alakulását, törődtem velük - most pedig elveszítettem őket. Sokszor eszembe jutnak, és sajnálom, hogy nem lehetnek velem. De legalább megint több időm lesz varrni a gyümölcsös gobimat. :) Amúgy olvastam néhány elég negatív véleményt is a könyvről, és bár talán tényleg nem annyira ütős, mint az első rész, A katedrális, de azért ezt is szívesen olvastam. Néhol picit vontatott volt az esemény, az ízlésemhez mérten kicsit sok volt benne a politikai csatározás, és kevesebb a szerelmi szál. Egyébként kedvenceim nem is a főszereplők voltak, hanem egy mellékág szereplői, Gwenda és Wulfric. :)

Egy olvasói kritika szerint nem elég korhű a könyv, és - lehet, hogy ezután inkább már csak bebeszéltem magamnak? - néha nekem is feltűnt, hogy az akkori emberek (az 1300-as években játszódik a történet) még nem lehettek ennyire felvilágosultak - de talán éppen ez volt benne az érdekes. Újító szellemek végül is minden korban voltak, vannak. Egy sikeres regény nem szólhat maradi, vaskalapos emberekről. :) De azért kétkedve fogadtam a "feminista" Caris (főszereplő) néhány dolgát, mint pl. azt, hogy nem akar férjhez menni, mert neki ne parancsoljon egy férfi, nem akar gyereket, hogy ne kelljen egész életének arról szólnia, hogy kiszolgáljon másokat. A 14. században?... Ennek ellenére Caris egész életét mások kiszolgálásának szentelte, mert a betegek gyógyításán fáradozott egész életében, ez lett a küldetése, önként vállalt hivatása. Erre az ellentmondásra csak most jöttem rá, blogírás közben. Na mindegy, összességében azért jó könyv volt, jól megírva.

Húgom utazása tegnap egészen egyszerűen megoldódott: unokatestvérem a besztercei buszmegállóhoz ment értük az autójával, és hazavitte őket Pintérre, már öt órakor otthon voltak (húgomnak maradt egy egész órája a készülődésre a 18:05-kor induló buszig). Unokatestvérem a feleségével volt az autóban, és ilyen kisteherautójuk van, tehát az utastérben csak két ember fér el, így anyu meg a húgom hátul a "dobozban" (nem ismerem az autós szakszavakat) félig ülve, félig guggolva, erősen kapaszkodva utaztak. :) De pszt, ezt ne tudja meg senki, mert természetesen tilos ott hátul utazni. :D

Ma azon kívül, hogy a mosást megint több alkalommal bent felejtettem a mosógépben (az utolsót órákra), a teafőzőt is úgy felejtettem... Lehet, hogy az is órákig volt bekapcsolva fölöslegesen. :) A tea mindenesetre jól kihűlt közben... :)

És végül a nap híre: a kanárim megint elkezdett énekelni! Már jó ideje nem csinálta ezt. Talán a vedlés miatt, erre tudok gondolni. De ezek szerint megint jól van, ha újra énekel. Úgy örülök! :) A képen nem ő van, a képen látható már nem él, a most élőről meg nincs kép. :)

Olyan furcsa nekem a blogban, hogy a bejegyzés idejéhez 10:51-et ír. Igaz, hogy akkor kezdtem el, vagy akkor lőttem ki elsőnek, de egész nap módosítgatom. :) És így félrevezető lehet. Na mindegy, bele kell törődnöm. :) A National Geographic Picture of the Day cuccom oldalt, lent, nem cseréli naponta képeket, ahogyan az pedig illene a nap képéhez. :( Hogy ez is mitől lehet?...