2009. augusztus 9., vasárnap

Somoskőn: nyársalás, vadaspark, pihenés

Tegnap, szombaton ismét nyársaltunk Somoskőn. Délután mentünk ki, és három órakor elmentünk a vadasparkba is. Mivel háromkor nyit, és mi csak akkortájt indultunk, sajnos késve érkeztünk, így az etetés elejéről lemaradtunk. Mikor odaértünk, már javában ettek a vaddisznók, és nagyon hamar el is mentek. De nem baj, mert most nagyon megharagudtam rájuk, mert a férfi, aki most etetett (a nő apja, ha jól értettem), mesélte, hogy a muflonokat állandóan terrorizálják, állandóan "vadásszák" őket, és valószínűleg már több kicsit vagy sérültet is megöltek. :( A muflonok szerintem sokkal aranyosabbak, a vaddisznók meg egyébként is kártékonyak, szóval nem igazán szimpatikus állatok... Sokan vannak már nagyon, és kicsi nekik a terület: hét kan, négy koca és húsz malac van másfél hektáron, meg persze emellett a többi állat, a muflonokon kívül dámvadak is. Ritkítani is akarják majd a vaddisznóállományt.

Elég hamar odajöttek most a muflonok az etetéshez, és sokáig láthattuk mind a hetet (vagy hatot, nem tudom, elfelejtettem...). Közel voltak a kerítéshez, vagy esetleg túl távol a lestől, így sajnos nem túl sokat lehetett fotózni, és nem is olyan jó fotók sikerültek, de azért mutatok néhányat.

Először oda merészkedtek ki a muflonok, ahol a disznók is ettek. Óvatosan előbújtak a bokrokból, de a disznók persze rögtön el is zavarták őket...





Azután elindultak a másik irányba, ahol szintén volt kiszórva kukorica, és naná, hogy akkor a vaddisznók átmentek arra az oldalra, és onnan zavarták el a muflonokat...









Végül megint visszajöttek a muflonok oda, ahol először kimerészkedtek, és ide a lusta disznók végre már nem jöttek utánuk. :) Itt már tovább tudtak maradni, többet is lehetett fotózni őket, csak ugye itt meg túl közel voltak a kerítéshez, belógott a drótháló.











Néhány képet mutatok azért a mocsok vaddisznókról is... :)









A vadasparkból még visszamentünk a házhoz, akkorra már csak ketten maradtunk Mucikával. Ilyen még nem volt, hogy Muci hajlandó lett volna velem kettesben pihenni Somoskőn. :) Mindig azt mondja, hogy "mit csináljunk mi együtt, ketten?!" :) Biztos unalmas ember vagyok... :/ De végül azért ő is jól érezte magát a kertben, a fák alatt a hűvösben pihenve. Olyannyira, hogy már ma újra ki akart menni Somoskőre... :) De végül nem mentünk, mivel összevesztünk, és egész nap veszekedtünk, így nem volt kedvem hozzá. Visszatérve tegnapra: ahogy ott feküdtünk a fák alatt, egyszer csak kopogást hallottam, mintha harkály kopogna a fán. Néztem, és tényleg az volt, ketten is jöttek. Nagyon szépek és édesek voltak, nagyon örültem nekik, de távcsővel lenne az igazi nézni őket, az meg ugye nekünk nincs is. Közelebb menni meg nem mertem, nehogy elriasszam őket. Muci azért közelebb merészkedett, hogy lefotózhassa őket, és csinált is pár képet. A minőség persze egyáltalán nem az igazi, de a gépünk alapobija nem is madárfotózásra készült...

Íme a körülményekhez képest nagyjából tűrhetően sikerült képek:








10 megjegyzés:

Jutka írta...

Nekem a harkályok tettszenek a legjobban, szerintem ezek a képes sem rosszak.

Fauna írta...

Mi a gond a muflonkáimmal? :))) Amúgy nekem is a madarak az egyik kedvenc állataim (ezt jól megaszontam...).

Náncsi írta...

és én még itt se voltam.. pedig itt van a közelben.. nagyon tetszett a képes beszámolód:) mostmár tuti elmegyünk, megnézzük:)

Jutka írta...

Semmi gond a muflonokkal, csak harkály van a szomszédban is és szeretem, ha kopácsol.

Raindrop írta...

Van nálam egy játék! Ha van kedved, gyere át! :)

Jutka írta...

Már megint játékra hívlak, ha van kedved játssz velem.

Fauna írta...

Náncsi: gyertek, nézzétek meg, csak érjetek oda időben, három órára, nehogy lemaradjatok az etetés elejéről, mint mi. :)

Fauna írta...

xlliann, Raindrop: köszönöm mindkettőtöknek a játékra hívást, elfogadom! :)

Moncs írta...

szia!
nagyon jók a képek! a muflonok tetszettek a legjobban:) a vaddisznókat valamiért nem szeretem:) (nem hiába gonoszkodtak lehet:D )

Fauna írta...

Moncs: szerintem is nagyon helyesek a muflonok, jó volt ilyen sokat látni, mert az azelőtti alkalommal nem nagyon jöttek elő. A vaddisznókra meg egyre jobban haragszom, mert a kirándulóhelyeken is feltúrják a földet, tönkreteszik a terepet. :(