Akkor még szép nagy hó volt, és a nagy hóban nagyon nehéz volt menni is. Roppantul elfáradtam... Ilyen hóban kimenni egy sziklára... Először én ki sem akartam mászni, mondtam is Mucikának, hogy szó sem lehet róla, hogy én oda kimenjek azokon a meredek, csúszós sziklákon. De ha már addig eljutottam, végül úgy döntöttem, mégis megpróbálom, meg hát ugye innen a legszebb a kilátás a városkörnyéki hegyek közül, kár lett volna kihagyni. Lánc van a szikla oldalára szerelve, ami segít kapaszkodni, de az is csúszott... Főleg, hogy a kesztyűm is havas volt, mert volt, ahol muszáj volt szinte négykézláb mennem, kézzel is besegítenem. Amikor elestem, akkor meg elkezdtem visszafelé csúszni, és már attól féltem, hogy elsodrom azokat, akik közvetlenül utánam jöttek. De aztán valahogy sikerült megállnom. :) Meg Muci is segített. Ha ő nem húz fel a legmeredekebb ponton, akkor hiába lett volna minden, nem tudtam volna kimenni. :) Lefelé meg, talán már mondanom sem kell, nadrágféken jöttem. :) A pamut nadrágom feneke tiszta hó lett. Gondolom, át is ázott, de azt szerencsére nem éreztem, vagy megszáradt. Amúgy meg mindenem fájt már fölfelé is, nyilván főleg a lábam, térdem, de lefelé sem volt sokkal jobb, mert akkor a lejtőn a saját súlyomat kellett visszatartanom (ami nem kicsi...). Ekkor a talpam fájt nagyon, meg valamelyest a bokám. Alig vártam, hogy hazaérjünk végre. :)
De legalább szép képek készültek. Rengeteg. Ezért még nem is válogattam ki őket (holott csaknem egy hónap telt el azóta...), nem utómunkáztam a képeket, ezért egyelőre csak olyannal tudok "szolgálni", amik rólunk készültek. Ilyen egoista vagyok megint. :)
Ketten a csúcson... :)
Itthonról a Dolinkáig is gyalog mentünk, de az igazi nehézségek csak ezután jöttek...
Nem tudom, itt hogy volt még kedvem mosolyogni... Talán csak kínomban vigyorogtam... :)
Akik mögöttünk jöttek, persze utolértek... :)
Megtörtént a csúcshódítás... :)
A Dolinkában, már hazafelé. A városközpontból már busszal jöttünk haza, szerencsére...
Szerintem Muci itt éppen veszekszik velem, hogy miért nem tudok gyorsabban menni... :)
Menj egy kicsi hátrébb... Még egy kicsit... Még egy kicsit... :)
.jpg)
7 megjegyzés:
Gyönyörű helyen voltatok. Én is kb. ilyen tempóban megyek, és a férjem engem is sürget. mintha teljesítménytúra lenne :)
Egyesek állítása szerint országosan is dobogós helyet érdemel a kilátás. Majd még teszek fel képeket!
Igaz, ami igaz, a végén már ránk sötétedett (szerencsére addigra már a városba értünk), ezért tényleg nem ártott sietni... :) De az izmaim nagyon renyhék, nem vagyok edzésben. A pasik meg már csak ilyenek... :)
Csodálatos képek!
Nem mellesleg minden elismerésem, hogy ekkora hóban másztatok!
Fantasztikusan szépek ezek a havas képek:)) A pasik meg tényleg már csak ilyenek:))
Raindrop: pont a hó miatt indultunk el, de nem volt könnyű túra, az már igaz! Még nyáron sem az. Majd még mutatok tájképeket, azok még szebbek.
Judit: igen, imádom én is a havas képeket, fotózni meg nézegetni is. :)
Ahhoz képest, hogy nem akartál sokat írni..
Gyönyörű ez a táj. Gondolom minden évszakban gyönyörű.
Ja, nekem ez a hátralépés tetszett!
Persze, ha tényleg lépett volna, gondolom ugrottál volna érte. Vagy nem?
Helen: nem is írtam sokat, hanem a nagy részét csak átmásoltam egy fórumból, ahová már leírtam a "sztorit". :)
Hogy ugrottam volna-e érte? Hááát... :D
Megjegyzés küldése