2009. június 6., szombat

"Néhány" szó a gyerekházas munkáról :)

Mostanában nem nagyon írtam Szécsényről, de a képzésekre továbbra is járok. Ez már nem kifejezetten csak gyerekházas képzés, hanem minden új munkatárs számára kötelező. Van néhány más területen dolgozó emberke is a képzésen, de a többség gyerekházas. Kéthetente kell mennünk, pénteken és szombaton (a mai képzési nap elmaradt, és két hét múlva csak szombaton kell menni, ha nem teszik be péntekre az elmaradt napot). A tantárgyak és az előadók (ez persze csak a szakmában dolgozóknak mond valamit):

"Legyen jobb a gyerekeknek" Nemzeti Stratégia - Ferge Zsuzsa (nem pontosan erről a témáról szólt az előadás, inkább a szociálpolitika rendszeréről)
Szécsényi Gyerekesély Program - Gonda Gabriella, dr. Simon Mihály (Mihály végül nem is tartott előadást)
Társadalmi helyzetkép, igény- és szükségletfelmérés - Bass László, Farkas Zsombor
Gyermekfejlődés - Szomor Éva (nekünk erre nem kellett mennünk, mert a speciális gyerekházas képzésen úgyis bővebben tanuljuk)
Egészségügy - Hadházy Ágnes
Gyermekvédelem - Darvas Ágnes
Közoktatás - Kende Ágnes
Infótársadalom - Ferge Sándor
Szociális munka - Kecskés Éva
Közösségfejlesztés - Németh László (ezt egyben tartották a szociális munkával, nem különült el igazán a kettő)
Roma identitás, történelem, népszokások, előítéletek - Berki Judit
Konfliktuskezelési tréning - Geskó Sándor

Már csak az utolsó két téma van hátra, a többi már lezajlott.

Mostanában pár érdekes dolog is kiderült, erről írok most.

A képzésen például kiderült az is, hogy miért nem vettek fel Szécsénybe a korábbi munkára, ami az adósságkezelési szolgáltatás előkészítése lett volna. Nem azért, amit hittem, hogy előkészítés nélkül beindult. Csak félreértettem valamit. Igazából valaki más csinálja azt a munkát, amit én kaptam volna. Ő is jár a képzésre, és a bemutatkozáskor (amikor mindenki sorban bemutatkozik az aktuális előadónak) elmondta, hogy ő csinálja az adósságkezelés előkészítését. Korábban is találkoztam már vele, akkor a helyi rendeletekkel foglalkozott a csajszi, név szerint M. Nem ő tehet róla szerintem, neki januárban szóltak, hogy lenne ez a munka. Ő már ott volt régebb óta, gondolom, nem akarták elküldeni, ha egyszer bevált. De nem tudhatom, mi van a háttérben, csak tippelgetek. De ugye novemberben nekem még biztosra mondták az állást. Januárban meg másnak adták... Januárban indult, mint a másik program, a rendszeres szociális segélyezettekkel kapcsolatos, amit a volt kolléganőm, B., az egyik vezető jó barátnője kapott meg. Érdekes, ő sem mondta meg nekem nyíltan, hogy más kapta meg a munkámat, pedig kizárt, hogy ne tudta volna. Ő csak annyit mondott, hogy már elindult a dolog, és vettek fel egy csomó embert. És csodálkozott, hogy én nem tudom. Hát nem tudtam! Biztosra mondták az állást, és még arra sem vették a fáradságot, hogy azt mondják: "Bocs, te hülye, de mégsem kellesz, valaki mást választottunk helyetted, aki jobb nálad." Az nem bánt, hogy azt a munkát nem kaptam meg, nem is állt közel hozzám. Csak az bánt, hogy még egy egy mondatos e-mailt vagy telefont sem engedtek meg maguknak, hogy értesítsenek! Ez azért pofátlanság! Felháborító számomra. Persze utólag tudom, hogy mégis jó, hogy nem azt a munkát kapom, hanem a gyerekházasat, ha minden igaz. M. is szociálpedagógus, tehát végeredményképpen én jártam jól, hogy gyerekekkel foglalkozhatok, míg ő nem. Február végén szóltak nekem a gyerekházas munkáról - de addig miért nem tájékoztattak, hogy mi a helyzet??? Másrészt ahogy hallom, a szociális részen elég nagy a káosz, nem olyan jó ott dolgozni. A gyerekházas részt más vezeti, az jobb terület. Persze már ezen a területről is hallottam egy-két visszásságot attól, aki már ott dolgozik... Na de teljesen tökéletes hely úgy sincs, nem igaz?

Sajnos a gyerekházakról még mindig ellentétes infókat hallok azzal kapcsolatban, hogy mikor indul a munka. Júniusban mindenesetre nem indult, ahogyan az első infók szóltak. :) Senki nem tud semmit, de mégis mindenkinek van valami értesülése. :) Hallottam olyat, hogy csak novemberben indulnak. Aztán olyat, hogy össze-vissza, az önkormányzatoktól függ (ez logikus). Aztán olyat, hogy már megérkezett a Norvég Program pénze (amire - mint kiderült - már 2006 óta hiába várnak), ezért hamarosan felvesznek minket. Aztán meg olyat, hogy ugyan nincs még meg a norvég pénz, de valamilyen más forrásból mégis tudnak minket fizetni, és felvesznek mindannyiunkat. Merthogy kellene a nyári munkákban segíteni, amikor a gyerekek nem járnak iskolába, óvodába. Meg még ki tudja, mi mindent mondtak, amit már számon sem tudok tartani. :) De egyiket sem nekünk mondják, egyik sem "hivatalos" forrásból származik. Éljen a megfelelő tájékoztatás! És így mondjak valamit a másik helyen, ahol számítanak rám.

Erről még nem is írtam, de megnyertük a TÁMOP-os pályázatot! Ez az a munkanélküliekkel foglalkozó állás, amiben esetmenedzser lennék, helyileg a volt munkahelyemen, amúgy egy alapítványnál, és júliusban kellene kezdeni, ha minden rendben megy. Nagy dilemma ez nekem, hogy mit tegyek, melyiket válasszam, hogyan csináljam, de remélem, egyszer csak megtalálom a megoldást. A gyerekházas munka az álmom, és még az utazást is vállalnám, és azt is, hogy anyagilag nem olyan kedvező, mint a másik. Viszont a gyerekházas munkában talán több a perspektíva, mert egy 25 éves nemzeti stratégia része, és ha beválik, csak nem szüntetik meg a gyerekházakat a 2 éves Norvég Program letelte után sem. A legelső gyerekházaknál már letelt az idő, de még mindig működnek, egyiket sem zárták be, nem küldtek el senkit. De mivel Szécsényben még semmi sem konkrét, mindenképpen el akarom kezdeni a helybeli TÁMOP-os munkát. De ha elkezdem, és mégis lesz valami fejlemény a szécsényivel kapcsolatban, akkor nem lesz olyan egyszerű eljönni, és átlépni a másik helyre. Felmondási idő meg ilyenek - de ha szerencsém van, még próbaidő alatt szólnak Szécsényből. Nem merek már bízni benne, de hátha. :) És nem túl tisztességes az alapítvánnyal szemben az, amit most szeretnék, mert akkor hirtelen mást kell keresniük helyettem, de mit tegyek, ilyen az élet...

Azt is tegnap tudtam meg, hogy vizsga is lesz a képzés végén. Az pedig már igen közel van, hiszen már csak két képzési nap lesz. Jó, hogy megtudtuk. :) Az is érdekes, hogy sok előadó azt mondta, hogy az ő előadásán nem is kell jegyzetelnünk. De akkor miből vizsgázunk? Mit kérnek számon? Az előadása anyagát senki nem adta oda nekünk. A legtöbben készítettek ugyan PowerPoint-diavetítést, de nem is mindenki. Aki még azt sem csinált, mit kérhet rajtunk számon? Persze én nem hagytam annyiban, mert ha tudom, hogy van anyag, akkor elvárhatom, hogy bocsássák a rendelkezésünkre. Végül abban maradtunk, hogy az illető előadó, aki a vizsgát is szervezi, összegyűjti és felteszi az internetre az összes előadás diáit. Az elérhetőséget pedig e-mailen megküldi nekünk. Így összegyűjtötték az e-mail címeinket, végre! Ezt is már majdnem a képzés végén... Mint a középkorban. :) De a végeredmény azért így már korrekt, hozzáférhető lesz az anyag mindenki számára, annak is, aki nem jegyzetelt. Mondjuk én minden órán jegyzeteltem, mert így szoktam meg, de azért nem mindent tudok én sem leírni. Volt egy nő, aki rettenetesen hadart, az nagyon lefárasztott, nála alig több, mint egy oldalt tudtam leírni. De hogy annak az előadásnak mi volt a lényege, azt máig sem tudom. :) Ezért is nagy szerencse, hogy megkapjuk az anyagokat. Remélem, tényleg minden meglesz. De ha nem szólok, hogy adják oda a diákat, esetleg eszükbe sem jut? A vizsga egyébként érdekes lesz, mert interneten kell kitölteni egy tesztet, időre. Még sosem vizsgáztam így, de izgalmasan hangzik. :)

Mára ennyit, mert már így is nagyon hosszú lett ez a bejegyzés. :)

5 megjegyzés:

Jutka írta...

Véleményem és tapasztalatom szerint, csak szinte ismeretség és barátság kapcsán lehet munkát kapni. Legalább is a mi környékünkön, úgy hogy nagyon kell ápolni a barátságot, különben is, de nem árt, ebben az irányban sem.
Én, ha valami munka adódik elvállalom, ez nem sűrűn van, de mindig van munkahelyem, számomra ez fontos, hogy dolgozhassak.

Fauna írta...

Mindenkinek fontos lenne, hogy dolgozhasson, és talán nem is elsősorban az anyagiak, hanem a lelki egészség, az önbecsülés miatt...

Moncs írta...

Szia! remélem hogy sikerül azt csinálnod amit szeretnél. és örömmel végezni a munkádat:)

Raindrop írta...

Gyönyörűszép lett az új ruhád, ez igazán illik hozzád! :)

Fauna írta...

Moncs: én is nagyon remélem, és nagyon szeretném! :)

Raindrop: köszönöm a bókot, és örülök, ha úgy érzed, ez illik hozzám. :) Bár nekem a másik jobban tetszett - nem tudom, miért, de nagyon szeretem a rózsaszínt... :D