2009. március 15., vasárnap

Erről-arról

A tévében is hallhattuk már, hogy a gyenge forint miatt a szlovákok tömegével jönnek Magyarországra bevásárolni. Nálunk is van egy TESCO, és elég közel lakunk a határhoz. A buszmegállóban, a határtól induló főút mentén vártuk a buszt, és közben nézegettem az autókat, hogy hányan jönnek Szlovákiából. Eleinte azt mondogattam, hogy "ez egy szlovák autó", aztán már - ezt megunván - azt, hogy "nini, egy magyar"... Mivel 10 autóból legalább 9 szlovák volt! Olyan forgalom volt, mint Budapesten, úgy jöttek sorban az autók, mintha konvojban érkeznének. És alig lehetett magyart látni. A magyar rendszámú autó olyan ritka volt, mint a fehér holló. És már nem csak Losoncról és Rimaszombatról jönnek, mint korábban - mert ezek a városok vannak a legközelebb -, hanem szinte az ország minden részéről (ugye ez a rendszámon látszik, ahol az első két betű a város rövidítése). Gondolom, amiért ma ünnep van, tegnap még inkább ellepték a TESCO-t. De a SPAR-ba is sokan járnak, meg a piacra húsért. Egyszerre eljön vagy 4-5 szlovák család, és az egyik ember beszél magyarul, az tolmácsol a többinek is. Szinte mázsaszámra veszik a húst, annyira megéri nekik. A SPAR-ban euróval is lehet fizetni, a TESCO-ban nem tudom, de biztos ott is, ez meg külön jó a szlovákoknak. [A kép nyilván nem Salgótarjánban készült, hanem Bp.-en, a neten találtam - és nálunk ekkora forgalom persze azért nem volt. :)]

Tegnap egyébként anyuéknál voltunk kint, Mucika segített a szüleimnek a fóliasátor felállításában. Pici koromban már volt ilyen házilag tákolt fóliasátrunk, nagyon szerettem az illatot, ami a fólia alatt volt. Másra nem emlékszem. Ez már évtizedekkel ezelőtt volt, de most anyu újra rászánta magát a fóliasátorra, csak ezúttal boltban vették az "alkatrészeket". Mikor már majdnem teljesen kész volt a sátor, bementem, és az illat rögtön ismerős volt. A párolgó föld illata semmihez nem hasonlítható, és nem lehet elfelejteni!

Amíg a "nagyok" dolgoztak, addig én varrogattam a vízinövényes gobimat. Egészen jól haladtam, kezd alakulni a dolog. A macskákat is meg tudtam simogatni, Luca még bele is ült Muci ölébe... Ami azért érdekes, mert Mucika nem nagyon szereti a macskákat, ráadásul allergiás is a macskaszőrre. De azért hagyta, hogy ott üljön Luca az ölében. Érdekes... :) Hazafelé a városból gyalog jöttünk haza, viszonylag jó idő volt, és ami nem hátrány, még világos volt! Útközben gyönyörködtem a rengeteg krókuszban, amik a kertekben nyílnak, illetve néhány kutyát is meg tudtam simogatni. :) Egy fehér cicával is találkoztunk, de a kerítés mögött volt, csak a kerítés alatt tudtam benyúlni egy picit hozzá, és a macs inkább csak baltázta az ujjamat... :D


Baba és Luca (anya és lánya)


Luca a puffon pihen


Luca a kerítés tetején

16 megjegyzés:

Wildfell írta...

Boldog névnapot kívánunk Neked!!

Fauna írta...

Köszönöm szépen, kedves tőled!

Melus írta...

Boldog névnapot:)

végre megjöttél:)
örülök Neked nagyon:)

hát a trikolor cica gyönyörűsége:)
ha lesz kölyök ilyen jelentkezz, meglesz a gazdija:DD
sajnos az én kis trikolorom elpusztult pár hónapja:(
pedig 9 évbe telt míg ilyen kölyke lett a cicumnak:(
tehát ha nincs hová rakni akkor itt vagyok énn:DD::D:DD:D:D

Fauna írta...

Nagyon szépen köszönöm a köszöntést! :)

Lucától sajnos már nem lesznek kicsik, mert ivartalaníttattuk. Baba meg már öreg, neki azért nem születnek kicsinyei.

Nagyon sajnálom, hogy a te cicád elpusztult. :(

Melus írta...

hjajaj:(
akkor nem lesz bébim:(
na de majd csak látok vhol vagy majdcsak megszánnaka cicáim ismét:D
és hogy telt a névnap?:)

Fauna írta...

Ugyanolyan volt, mint a többi nap, mi nem szoktunk nagy ünnepségeket rendezni. Vasárnap megyünk ki a szüleimhez, ott ünnepeljük az én névnapomat, apu születésnapját és a párom névnapját együtt. De ez sem buli lesz, csak ilyen egyszerű találkozás és ajándékátadás.

Melus írta...

ra tetszik a blog yool megcsináltad:)

Melus írta...

na akkor yoo lesz a hétvégétek:)
meg kapsz ajit:)
aztán tessék mutogatni:)

Fauna írta...

Az ajándékok nagy része már megvan, mivel én rendeltem őket magamnak anyukám és húgom nevében. :) Párommal pedig közösen veszünk magunknak ajándékot. De majd megmutatom őket, miért ne? :)

A blogomat illetően pedig köszi a bókot. :)

Melus írta...

ami igaz az igaz:) szép lett nagyon:)

okés akkor várom a képeket:D

Fauna írta...

Próbálom a blogom hátterét húsvétira cserélni, de sajnos nem sikerült jól. :(

Melus írta...

na az ilyne sajna nekem sem megy ebben nem tudok segíteni:(

Melus írta...

na ez nagyon yoo lett:)
tetszik nagyon:)

Fauna írta...

A madárkákra gondolsz? :)

Melus írta...

igen a madárkákra:)
tetszik a színe is:)

Fauna írta...

Nekem is nagyon tetszik, és rengeteg helyes kis kép van még ott, ahonnan ez jött. :)