Utolsó bejegyzésem Szécsényről, és első a jelenlegi "munkámról"

Már rég írtam a szécsényi témáról, de nem nagyon volt kedvem szót sem vesztegetni rá. A meló persze nem sikerült... Az adósságkezelési tanácsadás előkészítését végeztem volna, de állítólag (nem tudom, pontosan mi az igazság) előkészítés nélkül elindult a szolgáltatás. Vettek fel egy csomó embert, akik talán már csinálják is magát az adósságkezelési tanácsadó szolgáltatást. Persze nekem nem szóltak, abban már nem szántak nekem szerepet. Nagyot csalódtam bennük... Volt kolléganőmet, B.-t persze felvették. Naná, hiszen az egyik vezető személyes jó barátja... Meg ő amúgy is rengeteg energiát fektet a kapcsolatépítésbe. Gyakorlatilag évtizedek óta a szakmában van, ennyi idő alatt gondolni lehet, hány embert ismert meg, és hány barátra tett szert. De ő csinálja jól! Nekem sajnos nagyon kevés ismerősöm van, én csak a tudásomat, tapasztalatomat és szorgalmamat tudom felajánlani. De persze ez kevés, ez sehol nem számít mifelénk. Tapasztalatom meg sajnos még kevés van, nem sokat dolgoztam, annál többet voltam munkanélküli...

Egy további adalék a dologhoz: amikor Szécsénybe jelentkeztem dolgozni, akkor megkérdezték, hogy melyiket szeretném csinálni: az adósságkezelést vagy a rendszeres szociális segélyezetteket (nem tudom, akkor ezt írtam-e ide a blogba)? Nem nagyon tudtam dönteni, de mivel egy keveset már foglalkoztam az adósságkezeléssel (a szakemberek képzését szerveztem, és kicsit beleláttam az elméleti és gyakorlati dolgokba is, mert a vizsgákon is részt vettem mint jegyzőkönyvvezető), úgy döntöttünk közösen, hogy az adósságkezelés lesz az enyém. És mit tudtam meg? Volt kolléganőm, B. most éppen a rendszeres szociális segélyezettekkel való munkát csinálja... Vajon mi lett volna, ha akkor én azt választom, nem az adósságkezelést? Mit mondtak volna, hogy miért nem nekem adják mégsem a munkát, hanem a volt kolléganőmnek? Mert biztos a vezető csókos barátnője kapta volna az állást, nem én. De elég ciki lett volna nekik! Mert nem nagyon hiszem, hogy engem választottak volna volt kolléganőm rovására. Ő persze egy napot sem volt azóta munkanélküli, hogy el kellett jönnünk a volt munkahelyünkről. A kapcsolatok mennyit érnek!

Pedig B. ajánlott be engem is Szécsénybe, de mivel engem nem ismert ott senki, az ő szava nem volt elég. Vagy ki tudja, miért estem így ki a "pixisből". Mikor mindenki mondta, hogy mennyire tetszett az önéletrajzom meg minden... Valamiféle Norvég Program is indult Szécsényben tudomásom szerint (Norvégia finanszíroz Magyarországon bizonyos dolgokat), oda nem lettem volna jó? Ezek szerint annyira mégsem tetszettem nekik...

Annak ellenére, hogy nincsen kiterjedt kapcsolati rendszerem, én is kaptam most egy munkaajánlatot megint, de hát ez is végképp bizonytalan... Egy TÁMOP-os pályázat elnyerése esetén lennék esetmenedzser (tulajdonképpen szociális munkás, félig-meddig családgondozó). A volt munkahelyemről, az akkori NCsSzI-ből, ahol annyira szerettem dolgozni, felhívott az egyik volt munkatársam, E., hogy szeretne velem dolgozni ebben a projektben. Ha nyerne a pályázat, akkor halmozottan hátrányos helyzetű munkanélküliekkel dolgoznánk, főleg romákkal, és olyanokkal, akik legalább öt éve nem dolgoznak, nincsenek regisztrálva a munkaügyi központban sem, vagy pályakezdők, mozgássérültek (a felsoroltak lennének a projektünk célcsoportjai). Tréningekkel és szociális csoportmunkával, pszichológiai tanácsadással, egyéni esetkezeléssel segítenénk nekik a hiányzó kompetenciákat pótolni, hogy képessé váljanak önálló álláskeresésre, munkába állásra, képzésben való részvételre, végső soron a társadalomba való visszailleszkedésre.

Jelenleg a pályázatírásban segítek E. alapítványának, szívességből, szóval pénzt nem kapok érte, de mindennap megyek... Kicsit fura így, sokan talán el sem vállalnál így, de ha megnyerjük a pályázatot, akkor mindenképpen megéri, hiszen magamért dolgozok. Ha nem nyerünk, akkor is legalább tanultam, tevékenyen részt vettem egy EU-s pályázat megírásában, ami még az önéletrajzban is jól mutat. Meg aztán addig sem itthon vagyok, hanem emberek között, és újra bele tudok szokni a munka világába. Már rendesen jólesik menni, és akikkel együtt dolgozok, azokkal is nagyon jól kijövök, főleg A.-val, akivel együtt írjuk a pályázatot. A.-val nagyon jó együtt dolgozni, mert nagyon okos, nagyon gyors észjárású nő, és ez engem is inspirál, kénytelen vagyok felzárkózni hozzá, amennyire tudok. :) Arra a helyre, ahol majdnem négy évig dolgoztam, még most is úgy megyek, mintha haza mennék. Jó ott lenni.

A munka egyébként leghamarabb csak 2009. júliusban kezdődne, jó lenne még addig valami munka, hogy ne csak a minimálbér 60%-át kapjam (bruttóban)... De még jobb lenne egy képzésbe bekerülni, mert azt bármikor otthagyhatom, ha sikerül a munka E.-éknél, ha meg nem, akkor legalább tanultam valamit. Családpedagógiai mentor képzésre meg német nyelvtanfolyamra jelentkeztem, de protekció nélkül egyikre sincs esélyem. Egyrészt mert már három munkaügyi központos képzésen vettem részt, másrészt meg nem tartozok a képzések célcsoportjába (szakképzetlenek, régebb óta regisztrált munkanélküliek stb.). Megpróbálok protekciót intézni, elvileg tudok kihez fordulni, de hogy ők mennyire tudják ezt befolyásolni, illetve mennyire áll módjukban ezt elintézni, azt nem tudom.

A gobelinvarrásra persze most kevesebb az időm, alig veszek tűt a kezembe... Még hétvégén sem... De a szarvasom már így is egész jól halad. Majd megmutatom, ha ráveszem magam, hogy lefotózzam. :) ... Rávettem magam. :) Hogy mennyire gyűrött és ferde szegény, azt nem kell nézni! ;)

Ui.: A cigányokat ábrázoló fotó készítője Balogh Zoltán.