Régen jelentkeztem, már kezdem szégyellni magamat. :) Írni persze most sincs nagy kedvem, így szokás szerint inkább fotókkal jelentkezem. Még január elején, egészen pontosan 3-án kirándulni voltunk a Pécskőn, a salgótarjáni hegycsúcsok egyikén. Pécshez természetesen semmi köze. :)
Akkor még szép nagy hó volt, és a nagy hóban nagyon nehéz volt menni is. Roppantul elfáradtam... Ilyen hóban kimenni egy sziklára... Először én ki sem akartam mászni, mondtam is Mucikának, hogy szó sem lehet róla, hogy én oda kimenjek azokon a meredek, csúszós sziklákon. De ha már addig eljutottam, végül úgy döntöttem, mégis megpróbálom, meg hát ugye innen a legszebb a kilátás a városkörnyéki hegyek közül, kár lett volna kihagyni. Lánc van a szikla oldalára szerelve, ami segít kapaszkodni, de az is csúszott... Főleg, hogy a kesztyűm is havas volt, mert volt, ahol muszáj volt szinte négykézláb mennem, kézzel is besegítenem. Amikor elestem, akkor meg elkezdtem visszafelé csúszni, és már attól féltem, hogy elsodrom azokat, akik közvetlenül utánam jöttek. De aztán valahogy sikerült megállnom. :) Meg Muci is segített. Ha ő nem húz fel a legmeredekebb ponton, akkor hiába lett volna minden, nem tudtam volna kimenni. :) Lefelé meg, talán már mondanom sem kell, nadrágféken jöttem. :) A pamut nadrágom feneke tiszta hó lett. Gondolom, át is ázott, de azt szerencsére nem éreztem, vagy megszáradt. Amúgy meg mindenem fájt már fölfelé is, nyilván főleg a lábam, térdem, de lefelé sem volt sokkal jobb, mert akkor a lejtőn a saját súlyomat kellett visszatartanom (ami nem kicsi...). Ekkor a talpam fájt nagyon, meg valamelyest a bokám. Alig vártam, hogy hazaérjünk végre. :)
De legalább szép képek készültek. Rengeteg. Ezért még nem is válogattam ki őket (holott csaknem egy hónap telt el azóta...), nem utómunkáztam a képeket, ezért egyelőre csak olyannal tudok "szolgálni", amik rólunk készültek. Ilyen egoista vagyok megint. :)
Ketten a csúcson... :)
